Keménykötés Tegeződhetünk? Szervusz, Hajós Vera vagyok. Persze tudod, hiszen évek óta hallgatod a Keménykötés című műsoromat. Összeköt minket a könyv szeretete. Igaz, hogy a kisebbséghez tartozunk, de ez most a dicsőségünkre válik, hiszen…
BEKAPCS 2.0 A BEKAPCS 2.0 a Civil Rádió projekje – célja egy hálózat megerősítése, amelynek tagjai egy-egy magyarországi település aktív civil közösségei, olyan csoportok, amelyek a helyi demokratikus, kiegyensúlyozottabb viszonyok…
Réka Franciaországról Dr. Bándi Írisz Réka sorozata Franciaországról. A sokoldalú, többek között művészetekkel is foglalkozó hölgy operák hősnőjeként, szólóhegedűsként, prózai előadóként, és középiskolai francia tanárként is kedvelt…
Végtelen Az egyetlen egész véghetetlen Végtelen egy órában: a Civil Rádióban a világhálón. A „Végtelen“ létkulturális magazin szertefolyondározó iránya: Radikális Eklektika. Töltete: a szívükben és elméjükben nyitottak…
117 perc – civil magazin A Civil Rádió délutáni magazinja – jórészt rövid interjúk Magyarországi civil kezdeményezések kapcsán
Kapocs Ifjúságsegítő Magazin A Kapocs Ifjúságsegítő Magazin műsorai a kilencvenes évek eleje óta készülnek a Civil Rádióban. Az első időszakban főleg a Kapocs Alapítvány fiatal önkénteseinek a közreműködésével, az ő aktuális problémáiról, illetve…
Szombat Esti Bláz – Egy Szippantás a Jóból Szombat esti bláz – Egy szippantás a jóból. Szabadon zenéről beszélgetős műsor a Civil Rádió.NET-en.
Az Ajtó Fedezze fel Az Ajtó – nyitottan a művészetre című műsort, ahol izgalmas beszélgetések várják a művészet szerelmeseit! Merüljön el a művészek inspiráló történeteiben, fedezzen fel új könyveket, és próbálja ki a…
Hatvanon-túl… Magazinunk címe – a „Hatvanon túl…” – a riporterek életkorát jelzi, ami nem azt jelenti, hogy beszélgetőtársaink csak a korosztályunkból kerülnek ki! Interjúalanyaink kiválasztásánál nem a kor számít –…
Demokrácia MOST! Szerda esténként 7 órától – kéthetente – Demokrácia MOST! címmel közéleti műsorok a Civil Rádióban. Leggyakoribb témáink a demokratikus közélet, a társadalmi részvétel, a párbeszéd, a befogadás, a társadalmi…
Emberszint – aTér 🎙️ Emberszint – aTér A Civil Rádió podcastja, ahol az emberi történetek kerülnek középpontba. Az Emberszint – aTér azoknak szól, akik hisznek abban, hogy a világ akkor érthető igazán, ha közelebb hajolunk egymáshoz….
Lélekhangoló Podcastunkkal bátorítani szeretnénk hallgatóinkat a hétköznapjaik és gondolkodásmódjuk „hangolásában”. Tesszük ezt olyan történetek bemutatásával, amelyeknek végső soron mindig pozitív kicsengést ad az Istenben való…
CanSat-Verseny Műhold egy üdítősdobozban – CanSat verseny! Űrügynökségek, magáncégek, egyetemek, kutatócsoportok eszközei keringenek fejünk felett nap mint nap. Bár egy középiskolás számára elérhetetlennek tűnhet, hogy műholdat építsen,…
…Történt pedig azokban az időkben… Ünnep a Civil Rádióban“ Történt pedig azokban a napokban…“ karácsonyi beszélgetés 2025 évről a stúdióban.Vendégeink többek között:Dr. BEER Miklós püspökPAJOR Tamás – zenész, infulenszer,Dr. HERMANN…
Réka Franciaországról Dr. Bándi Írisz Réka sorozata Franciaországról. A sokoldalú, többek között művészetekkel is foglalkozó hölgy operák hősnőjeként, szólóhegedűsként, prózai előadóként, és középiskolai francia tanárként is kedvelt…
Emberszint – aTér 🎙️ Emberszint – aTér A Civil Rádió podcastja, ahol az emberi történetek kerülnek középpontba. Az Emberszint – aTér azoknak szól, akik hisznek abban, hogy a világ akkor érthető igazán, ha közelebb hajolunk egymáshoz….
Színpad-kép Arcok, hangok, a színház, a zene, a képzőművészet, a film világából. Helyszínek, ahol otthon érezzük magunkat. A kultúra érték és élni segít. Józsa Ágnes műsora szombatonként 19 órakor. Józsa Ágnes újságíró,…
Személyiség rejtett ösvényei „A személyiség rejtett ösvényei” 11 részes sorozatban ketten beszélgetnek. A személyiségzavarokból indulnak ki, és az Én születésétől az identitás kialakulásán keresztül eljutnak a társadalmi konfliktusokig és a világ…
BEKAPCS 2.0 A BEKAPCS 2.0 a Civil Rádió projekje – célja egy hálózat megerősítése, amelynek tagjai egy-egy magyarországi település aktív civil közösségei, olyan csoportok, amelyek a helyi demokratikus, kiegyensúlyozottabb viszonyok…
Szabad rádiók szabályozása – visszatekintés Zsolt Péter Gosztonyi Gergely és Hargitai Henrik közösen tekintik át a műfaj hazai történetét.
Legalább ennyit a magyar közösségi rádiózásról… A közösségi rádiózás egy különleges médiatípus – a közösségi részvétel kultúráját népszerűsítő befogadó műhely. A hangsúly nem feltétlenül a műsorfolyamon, hanem a közösségi cselekvésen van, így a közösségi…
Civil Tudósítói Hálózat Mi is a Civil Tudósítói Hálózat? Egy olyan műhely, amelynek tagjai szívesen és rendszeresen számolnak be saját településük, régiójuk történéseiről, illetve olyan tématerületekről, amelyekben aktívan dolgoznak, vagy…
Szombat Esti Bláz – Egy Szippantás a Jóból Szombat esti bláz – Egy szippantás a jóból. Szabadon zenéről beszélgetős műsor a Civil Rádió.NET-en.
Kényes Egyensúly Kényes Egyensúly – szociális és hitéleti magazin a Civil Rádióban. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség rádióműsora.
Keménykötés Tegeződhetünk? Szervusz, Hajós Vera vagyok. Persze tudod, hiszen évek óta hallgatod a Keménykötés című műsoromat. Összeköt minket a könyv szeretete. Igaz, hogy a kisebbséghez tartozunk, de ez most a dicsőségünkre válik, hiszen…
Emberek vagyunk, nem propaganda! Magyarországon sajnos széles körben elterjedtek az LMBTQI emberekkel kapcsolatos előítéletek és tévhitek. Ezért a Háttér Társaság – Magyarország legnagyobb és legrégebbi LMBTQI szervezete – pályázatot hirdetett olyan…