„- Kíváncsiak voltak rád a többi kollégád? – Talán kíváncsiak voltak minden új módszerre. Azt látták, hogy a korábbi módszerek abban a lakótelepi közegben – 1990-et írunk – nem működnek. Azt látták, hogy a klasszikus frontális oktatatás módszerei kudarcra vannak ítélve abban a posztszocialista lakótelepi környezetben. És egy nagyon erős iskolavezetői támogatást kaptak ehhez időben, pénzben, hozzáállásban, technikában, mindenben támogatta az iskolavezetés. Elkezdtünk rendezvényeket csinálni a gyerekeknek. Kezdtük az egész iskolát érintő igazi nagy rendezvényekkel. Szüreti bál, vagy disznóölés egy lakótelepi iskolában reggel hatkor… Nagy szerencsére a szülők nagy támogatást adtak ahhoz. Hiszen nekik még otthonról voltak emlékeik ehhez. És fülön fogva elhozták a gyerekeiket. Reggel hatkor visított a malac az újpalotai visszhangos lakótelepen. … az igazgató elképzelése szerint pozitív élményeket (kell) adni a gyerekeknek. … Nagyon kellemes volt. Nagyon hamar eljutottuk oda, hogy a gyerekek kivegyék a részüket ezeknek a programoknak a létrehozásában. Én nagyon hamar meguntam, hogy a nyolcadikos fiúk megálltak hátul, karba tett kézzel, és hangosan mondták, hogy ezt nem így kell csinálni. Ezt ők mennyivel jobban tudják. Nem volt jó a zene, nem volt jó a díszlet, semmi nem volt jó nekik. A meglepetés akkor ért minket, amikor én lejöttem a színpadról és karon fogtam. Gyere föl, barátom. Már a következő héten te fogod csinálni. Mutasd meg, hogy te hogyan csinálnád. És itt vált egy aktív cselekvő részvétellé a dolog. A korábban passzív szemlélőből, és emiatt teljességgel elutasító szemléletet, itt sikerült megváltoztatni.”
Bányai Sándor kalandpedagógussal a munkájáról a Civil Rádióban 2011. március 15-én beszélgettünk.