Hatvanon-túl… Magazinunk címe – a „Hatvanon túl…” – a riporterek életkorát jelzi, ami nem azt jelenti, hogy beszélgetőtársaink csak a korosztályunkból kerülnek ki! Interjúalanyaink kiválasztásánál nem a kor számít –…
Emberszint – aTér 🎙️ Emberszint – aTér A Civil Rádió podcastja, ahol az emberi történetek kerülnek középpontba. Az Emberszint – aTér azoknak szól, akik hisznek abban, hogy a világ akkor érthető igazán, ha közelebb hajolunk egymáshoz….
Az Ajtó Fedezze fel Az Ajtó – nyitottan a művészetre című műsort, ahol izgalmas beszélgetések várják a művészet szerelmeseit! Merüljön el a művészek inspiráló történeteiben, fedezzen fel új könyveket, és próbálja ki a…
117 perc – civil magazin A Civil Rádió délutáni magazinja – jórészt rövid interjúk Magyarországi civil kezdeményezések kapcsán
Kapocs Ifjúságsegítő Magazin A Kapocs Ifjúságsegítő Magazin műsorai a kilencvenes évek eleje óta készülnek a Civil Rádióban. Az első időszakban főleg a Kapocs Alapítvány fiatal önkénteseinek a közreműködésével, az ő aktuális problémáiról, illetve…
BEKAPCS 2.0 A BEKAPCS 2.0 a Civil Rádió projekje – célja egy hálózat megerősítése, amelynek tagjai egy-egy magyarországi település aktív civil közösségei, olyan csoportok, amelyek a helyi demokratikus, kiegyensúlyozottabb viszonyok…
Keménykötés Tegeződhetünk? Szervusz, Hajós Vera vagyok. Persze tudod, hiszen évek óta hallgatod a Keménykötés című műsoromat. Összeköt minket a könyv szeretete. Igaz, hogy a kisebbséghez tartozunk, de ez most a dicsőségünkre válik, hiszen…
Emberek vagyunk, nem propaganda! Magyarországon sajnos széles körben elterjedtek az LMBTQI emberekkel kapcsolatos előítéletek és tévhitek. Ezért a Háttér Társaság – Magyarország legnagyobb és legrégebbi LMBTQI szervezete – pályázatot hirdetett olyan…
Demokrácia MOST! Szerda esténként 7 órától – kéthetente – Demokrácia MOST! címmel közéleti műsorok a Civil Rádióban. Leggyakoribb témáink a demokratikus közélet, a társadalmi részvétel, a párbeszéd, a befogadás, a társadalmi…
SCEROLEX Világszerte rengetegen élnek Sclerosis Multiplexszel. Így Magyarországon is. A folyamatosan készülő műsorfolyamban ők, és esetenként gyógyítók, rehabilitációs szakemberek szólalnak meg. A sorozat létrehozásában segítségemre…
Civil Tudósítói Hálózat Mi is a Civil Tudósítói Hálózat? Egy olyan műhely, amelynek tagjai szívesen és rendszeresen számolnak be saját településük, régiójuk történéseiről, illetve olyan tématerületekről, amelyekben aktívan dolgoznak, vagy…
IndieRE 2.0 – Európa zenéi Az IndieRE 2.0 elnevezésű program célja, hogy Európa feltörekvő zenészeit, zenei szcénáját mutassa be 8 ország közösségi rádió kínálatán keresztül. Minden héten más-más ország zenei összeállítását mutatjuk be,…
Rádiójátékok – rádiódrámák Egy izgalmas és egyre ritkábban hallott műfaj a rádiójáték. A Civil Rádió több saját készítésű rádiójátékot mutatott be az évek során. Hisszük, hogy sokaknak szerez örömöt, ha megosztjuk és hozzáférhetővé tesszük…
117 perc – civil magazin A Civil Rádió délutáni magazinja – jórészt rövid interjúk Magyarországi civil kezdeményezések kapcsán
Az Ajtó Fedezze fel Az Ajtó – nyitottan a művészetre című műsort, ahol izgalmas beszélgetések várják a művészet szerelmeseit! Merüljön el a művészek inspiráló történeteiben, fedezzen fel új könyveket, és próbálja ki a…
Kapocs Ifjúságsegítő Magazin A Kapocs Ifjúságsegítő Magazin műsorai a kilencvenes évek eleje óta készülnek a Civil Rádióban. Az első időszakban főleg a Kapocs Alapítvány fiatal önkénteseinek a közreműködésével, az ő aktuális problémáiról, illetve…
A Város és a Közösség – kortárs építészeti podcast Podcast sorozatunkban alapvetően a város és közössége kérdéseit boncolgatjuk – olyan témákkal foglalkozunk, mint a városok rezilienciája, a rugalmasság, helyreállítás, alkalmazkodás kérdése, a helyi közösség…
ZeneÓra – a Civil Rádió zenei podcastja A Civil Rádió zenei arculatának meghatározó eleme azon magyar zenészek és zeneszámok bemutatása, amelyek kevesebb megjelenési lehetőséget kapnak a hazai médiumokban. ZeneÓra podcastunkban is erre törekszünk – olyan…
Végtelen Az egyetlen egész véghetetlen Végtelen egy órában: a Civil Rádióban a világhálón. A « Végtelen » létkulturális magazin szertefolyondározó iránya: Radikális Eklektika. Töltete: a szívükben és elméjükben nyitottak…
100 év – megannyi történet. Az USA és Magyarország kapcsolata A 100 év – megannyi történet című podcast sorozatunk célja, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között hivatalosan 1921-ben létrejövő kölcsönös diplomáciai kapcsolat apropóján visszaemlékezzen az elmúlt…
Hatvanon-túl… Magazinunk címe – a „Hatvanon túl…” – a riporterek életkorát jelzi, ami nem azt jelenti, hogy beszélgetőtársaink csak a korosztályunkból kerülnek ki! Interjúalanyaink kiválasztásánál nem a kor számít –…
Demokrácia MOST! Szerda esténként 7 órától – kéthetente – Demokrácia MOST! címmel közéleti műsorok a Civil Rádióban. Leggyakoribb témáink a demokratikus közélet, a társadalmi részvétel, a párbeszéd, a befogadás, a társadalmi…
Buborékrepesztő NEM ENGEDJÜK RÁNK ZÁRULNI A BUBORÉKOT A széttagoltsághoz vezető információs buborékok kialakulása, sajnos, világjelenség. A Civil Rádió a küldetésének tartja, hogy a buborékok közti párbeszéd, a „buborékrepesztés”…
Múzeumok Civilben Múzeumról mint a látvány letéteményeséről, szinte lehetetlen csak hangban tudósítani, a vizualitás hiányában! Ezt a látszólagos ellentmondást kívánja feloldani ez a műsor. Forrásul elsősorban a Múzeumi Sajtókávéház friss…