„- Mit csinál a gyógypedagógus tulajdonképpen? – A gyógypedagógus azokat a gyerekeket segíti, akiknek a képességei valamilyen oknál fogva, születésük pillanatától kezdve nem alkalmasak, nem igazán jók arra, hogy a normál iskolai sikereket elérjék… – Tehát valamilyen hiány van, valamilyen vele született fogyatékosságuk van. Ez a gyógypedagógusoknak az egyik munkája. A másik munka pedig az, hogy azokat a fejlődési másságokat, azokat a fejlődési lemaradásokat pótolja, vagy segítse pótolni a gyerekekkel közösen, a szülőkkel közösen, amelyeket majd a későbbiekben már úgy hívnak az iskolában, hogy tanulási zavar. És mi pedig azt mondjuk ebben a gyerekesély programban, hogy azok a gyerekek, akik jó képességekkel születnek, akik jó adottságokkal születnek, olyan környezeti ártalmakat szenvednek el az életük első három-négy évében, aminek a következtében fejlődési lemaradás, fejlődési másság tapasztalható. – Honnan lehet tudni, hogy valakinek jók a képességei? Megszületnek a gyerekek, sok-sok kicsi gyerek születik, szeretném, ha minél többen születnének… Honnan tudja egy szülő, hogy például a gyerekének jók a képességei? … – Egy gyereknek a fejlődése törvényszerűségeken alapul. Ez egy leírt könyv, amelyben végig lehet nézni, hogy a gyerekem mikor ennyi idős, akkor ezt csinálja, amikor annyi idős, akkor azt csinálja, mert a nagy átlag ezt produkálja, így működik. És ezt mindenki tudja, és ezt a védőnők vizsgálják, a védőnők felügyelik, a védőnők figyelnek erre. A gyerekorvosok nyomon követik a gyerekek fejlődését. És akkor egyszer csak azt látják, vagy látjuk azoknál a családoknál, akik nehézségekben, kirekesztettségekben, nélkülözésben, nyomorban, szegénységben élnek, hogy a gyerekeik visszafejlettek, nem ugyanúgy hozzák azokat a fejlődési pontokat, illetőleg a fejlődési időben nem azokat teljesítik, mint amit a gyerek korában megszoktunk. Írja a nagy könyv, hogy hogy kell legyen, és a mi gyerekünk azt nem produkálja, miközben bármilyen orvosi vizsgálatot elvégeznek nála, rögtön kiderül, hogy semmilyen olyan organikus elváltozás nincs, ami ezt indokolná. Arról ma már nagyon-nagyon sok kutatás szól és kutatási eredmény van, amelyik azt tudja bebizonyítani, hogy amit az életünk első három-négy évében a fejlődésünkben tudunk produkálni, illetve amihez segítséget kapunk, hogy a fejlődésünk úgy menjen végbe, ahogy annak végbe kell mennie, az a négyéves korunk után már nagyon nehezen visszafordítható, már nagyon nehezen pótolhatók azok a lemaradások, amelyeket abban az időszakban szenvedtünk el, ami az első négy évben kellett volna.”
Szomor Évával még 2010. október közepén a Civil Rádióban a gyerekszegénység ellen indított Legyen jobb a gyerekeknek! gyerekesély program keretei között a Biztos kezdet programokról beszélgettünk.